Buddha Park - Kőrösi Csoma Sándor Emlékhely Békesztúpa
Nógrád megyében ha időnk engedi egyedi, izgalmas élményben lehet részünk amennyiben ellátogatunk erre a csodálatos helyre.
Buddha Park – Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark – Tar
Kőrösi Csoma Sándort egyházunk megvilágosultként tiszteli, és az általa megnyitott utat követi. Fontos feladatának tartja szellemi örökségének fenntartását és gyakorlását. Ezért tiszteletére a Tiszta Fény Alapítványon keresztül a nagy nyilvánosság számára kegyhelyet tart fenn a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark (Buddha Park) területén Taron (Nógrád megye), ahol 1992-ben felépítettük a Kőrösi Csoma Sándor emlékére emelt kegyeleti emlékművet, a Békesztúpát és Múzeumot, amelyet Őszentsége a Dalai Láma szentelt fel és a világvallások képviselői is megáldották. Ez a sztúpa azért épült, hogy a békét, a boldogságot és a jólétet megteremtse és megszilárdítsa a világ minden lénye számára.
1995-ben ugyanitt létrehoztuk a Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkot, majd az egyház és az alapítvány számára felajánlott SZJA 1%-iból Csoma életét és munkásságát bemutató Emlékpavilont építettünk, amely minden nap díjmentesen megtekinthető a Békesztúpával egyetemben. E kegyhely óriási látogatottságnak örvend, és ősi kultúránk tisztelőinek, valamint a békeszerető embereknek valóságos zarándokhelyévé vált.
Tara Templom – Szabadító Buddha Anya Templom
Az Emlékpark területén felépült az összes lény boldogságáért, tekintet nélkül faji, nemzeti, vallási vagy egyéb elkötelezettségre a Szabadító Buddha Anya Templom. A Templomot Tiszteletreméltó Cültrim Rinpocse és Láma Csöpel avatta fel 2011-ben, melyet azóta is több neves és kiváló tibeti mester szentelt meg. Az épület az ősi hun templomok építészeti stílusát követi, melyet Tibetben és Mongóliában őriznek mind a mai napig. Ez az első ilyen templom Magyarországon, megalkotása által ősi hagyományunk hatalmas fájának élő hajtását telepítettük hazánk termőföldjébe az ázsiai őshaza távoli vidékéről.
Napközben a templom zárva tart. A templomot nyilvános programjainkon lehet látogatni. Továbbá reggeli és esti szertartásainkon bárki részt vehet függetlenül vallási és világnézeti hovatartozásra.
Érdeklődni lehet a következő telefonszámon: +36 (20) 665 5618
Meditáció elvonuló központ
Meditáció Központunkban rendszeres meditációkat, szertartásokat, tanításokat, tanfolyamokat és meditáció elvonulásokat (lelki gyakorlat) tartunk. Közösségünk rendezvényein és munkájában bárki részt vehet a neki tetsző módon és ideig.
Ajándékbolt és kávézó
Szintén a Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkban található a Tara Kávézó és ajándékbolt. A boltban különleges keleti dolgok, a dharmához kapcsolódó tárgyak, indiai ruhakollekció, buddhista könyvek, ajurvédikus gyógykészítmények, teák, ékszerek és kristályok vásárolhatóak. Ezek mellett különleges italokkal és hétvégén finom keleti falatokkal szolgálunk azoknak, akik ellátogatnak hozzánk. Reméljük, hogy ezzel sikerül még kényelmesebbé tenni az ottlétet kedves vendégeinknek.
Bővebb információt itt talál: Tari bolt
Elérhetőség
Telefonszám: + 36 20 66 55 618
Az Emlékpark minden nap zavartalanul látogatható. A Szabadító Buddha Anya Templom csak programokkor látogatható.
KÖNYVAJÁNLÓ: Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark – Tar
Forrás:buddha-tar.hu
HelyiVilága magazin ajánló
Buddha Park - Kőrösi Csoma Sándor Emlékhely Békesztúpa
Utazás, Élmények, beszámolók
3073. Tar, Nógrád megye
Hollókői vár története
Helyi történetek, Helyi történetek
Hollókő
Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely
Utazás, Élmények, beszámolók
3077. Mátraverebély, Szentkút
Tel:+3632418029
A KÖNNYEZŐ PÁSZTÓI SZOBROK NYOMÁBAN
Helyi történetek, Helyi történetek
Pásztó, Szentlélek temető - Ispotály kápolna
Helyi látnivalók
Pásztó, Mátrakeresztes falu
3082. Mátrakeresztes
Oskolamester háza
Pásztó, Múzeum tér 5.
Táncoló Lányok szökőkút
Pásztó, Fő utca 54/a
Rajeczky Benjámin Zeneiskola mellett
Bencés apátság romjai
Pásztó, Múzeum tér 5.
Nepomuki Szent János szobra
Pásztó, Múzeum tér
Középkori kolostor romjai
Pásztó, Múzeum tér 5.
Temetői Szentlélek Ispotály kápolna
Pásztó, Fő út 110.
Miserend: szombat 18:00
Gaál István filmrendező emlékszobája
Pásztó, Múzeum, Múzeum tér 5.
Hasznosi vár falmaradványai. Háttérben az Óvár csúcsa 754m.
Pásztó, Hasznos
Helyi Programok / események
Választottuk a jövőt rockopera INGYENES RENDEZVÉNY!
Programok
2019. október 23. 18:00
Pásztó, Művelődési Központ Deák Ferenc út 14.
Föld körül Vujity Tvrtko-val november 17. vasárnap 17:00
Programok
Pásztó, Városi Művelődési Központ
Deák Ferenc út 14.
Szépségnap Soma Mamagésa október 27. 14:00 - 20:00
Programok
Pásztó, Művelődési Központ
Deák Ferenc út 24.
Színházbérlet a következő előadásokra.
Programok
Pásztó,
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Margit Kórház
Pásztó, Semmelweis út 15 - 17.
Tel:+3632561000
Csibe Cukrászda
Pásztó, Fő út 81.
Tel: +3632463998
Fogorvosok Pásztó
Fogászati Szakrendelők
I.sz szakrendelő
- dr. Szabad Gergő
Nagymező út 6.
Rendelési időben hívható ...
Pásztói Járási Hivatal Földhivatal Osztály
3060. Pásztó, Fő út 102.
Tel: +3632460594 pf:35
Rajeczky Benjamin Zeneiskola
Pásztó, Fő út 54.
Tel: +3632460393
Városháza Kormányablak, Okmányiroda
360. Pásztó, Kölcsey Ferenc út 35.
Tel: +3632460155
Művelődési Központ
Pásztó, Deák Ferenc út 14.
Tel: +3632460881
Csohány Kálmán Galéria
Pásztó, Múzeum tér 4.
Tel: +3632460194
Teleki László Városi Könyvtár
Pásztó, Nagymező út 3.
Tel: +3632460100 +3632463361