Település:
Nógrád megye, Pásztó
Csohány Kálmán Galéria
Pásztó, Múzeum tér 4. Tel: +3632460194
Csohány Kálmán Galéria
2001. december 14-én új kiállítóhellyel bővült a múzeumkert. Ekkor nyílt meg Pásztó nagy szülöttének, Csohány Kálmán grafikusművész állandó kiállítása az 1870-es években épült műemléki épületben. A galéria megnyitásával lehetőség nyílt a kétszeres Munkácsy-díjas, érdemes művész teljes életművéből a rézkarcok, litográfiák, egyedi rajzok, akvarellek, kerámiák, azaz mintegy 150 műtárgy bemutatására. Csohány Kálmán 1925-ben született Pásztón. Az 1960-as évek grafikus nemzedékének egyik meghatározó egyénisége volt. Rézkarcain, tusrajzain és litográfiáin a népi szimbolika érzelem-gazdag, balladai tömörségű egyéni hangvétellel jelenik meg. Az erőteljes, ugyanakkor szűkszavú grafikai vonalvezetés komor, fájdalmas látomásait közvetítik. Visszatérő motívumai: madarak, fák, szárnyas angyalok, kapuk. Könyvillusztrátori tevékenysége is jelentős, a magyar- és a világirodalom remekműveihez készített illusztrációkat (köztük Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő, József Attila, Áprily Lajos, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Déry Tibor művei). Festett síkkerámia terveit Hódmezővásárhelyen égette ki. 1952 óta a magyarországi és külföldi tárlatok és a hazai és nemzetközi grafikai biennálék rendszeres kiállító művésze volt. Csohány Kálmán 1980. április 2-án halt meg Budapesten. Kívánsága szerint a pásztói Szentlélek temetőben nyugszik.
Nyitva: hétfőtől - péntekig 9 - 16:00
szombat 9 - 15:00
Forrás: Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Pásztói Járásbíróság
Pásztói Járási Hivatal Földhivatal Osztály
Pásztói Evangélikus Egyházközség temploma
Bence Étterem
Mátrakeresztesi Ifjúsági Tábor
Háziorvosok Pásztón
Mikszáth Kálmán Gimnázium és Lollégium
Teleki László Városi Könyvtár
Pásztói EGYMI / Pásztói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény